Közjegyző információs portál
A közjegyzői hitelesítés

A KÖZJEGYZŐI HITELESÍTÉS MINT TEVÉKENYSÉG A közjegyzői hitelesítés az egyik legfontosabb és leggyakrabban igénybe vett közjegyzői tevékenység. Bármilyen szerződést is kötünk, érdemes egy közjegyzővel hitelesíttetni. Adásvételi szerződésnél, hitelszerződésnél, olyan jogügyleteknél, ahol jelentős összegű anyagi vonzat is felmerül, érdemes ezt az opciót kihasználni. Huzamos idejű kötelezettségvállalás esetén is megfontolandó, ilyenkor érdemes figyelembe venni, hogy a közjegyző tiszteletdíja a felelősségvállalás szempontjából mennyire fontos és kifizetődő. Hogy az ingatlanügyletekből merítsünk példát, lakáshiteleknél, kölcsönök esetében hasznos a közjegyzői hitelesítés igénybe vétele.

A KÖZJEGYZŐI HITELESÍTÉS JOGHATÁSA Azok a szerződések, amiket közjegyző hitelesít, bíróságon nem támadhatóak, szerződésszegés esetén a másik fél külön per nélkül, azonnal érvényesítheti jogát, példának okáért behajthatja a másik fél tartozását, stb. A közjegyző illetménye a hitelesítésért viszonylag magas, gyakran a szerződésben foglalt összeghez képest százalékban meghatározott mértékű. Ennek fejében a megbízott közjegyző felvilágosítja a szerződést kötőket a jogaikról és kötelezettségeikről, külön tekintettel arra az esetre, ha szerződésszegés történik, vagy a hitelező nem kapja meg időben a törlesztő részleteket. Ajándékozási szerződés kötésekor, hitelügyintézéshez, életjáradékra szerződéshez, aláírás hitelesítéséhez, okirat-hitelesíttetése miatt érdemes felkeresni a közjegyzőt. Vele meg lehet íratni a szükséges okiratokat, például házassági szerződést, végrendeletet. A közjegyző folytatja le a hagyatéki eljárásokat, hiteles és érvényes tartozáselismerő nyilatkozatot, eltartási szerződést, meghatalmazást vagy cégkivonatot ír.







Cikk elküldése e-mailben


Az alábbi elektronikus formanyomtatvány kitöltésével 'KÖZJEGYZO' című cikkünket elküldheti ismerőse vagy saját e-mail címére.
Amennyiben cikkünket saját e-mail címére kívánja elküldeni, úgy kérjük töltse ki a 'Saját nevem' és a 'Saját e-mail címem' mezőket.
Amennyiben ismerősének is el kívánja küldeni a cikket, úgy töltse ki a 'Címzett neve' és a 'Címzett e-mail címe' rovatokat.

Saját nevem

Saját e-mail címem



Címzett neve

Címzett e-mail címe:



Üzenet:

Közjegyzo keresés
Közjegyzo keresés

Leggyakoribb Közjegyzo keresések
Legújabb Közjegyzok a Portálon
Dr. Parti ...
Közjegyzo -
12.kerulet
Dr. Stánic ...
Közjegyzo -
Gy?r
Dr. Szöll? ...
Közjegyzo -
Gy?r
Dr. Kormán ...
Közjegyzo -
Miskolc
Dr. Polats ...
Közjegyzo -
Miskolc

Közjegyzo cikkek