Közjegyző információs portál

KI LEHET KÜÖZJEGYZŐ? A közjegyzőség és a jegyzőség két különböző foglalkozás, bár gyakran összekeverik a kettőt. A közjegyző olyan hivatalos személy, aki a törvények értelmében közhitelességgel bír. Ez azt jelenti, hogy az általa ellenjegyzett, aláírt okiratok hitelesek és legálisak, megfelelnek a hazai jogszabályoknak. A közjegyző "független" jogi segítséget nyújt a felek vitás ügyeinek rendezésében, illetve megelőzésében, valamint az ő hatáskörébe tartozik a közjegyzői okiratok, tanúsítványok megírása, megőrzi a nála letétbe helyezett iratokat (pl. végrendelet), illetve intézi a hagyatéki eljárásokat.

ki lehet közjegyző? A közjegyzőt az igazságügyi és rendészeti miniszter határozatlan időre nevezi ki. A miniszter megszabja továbbá a közjegyzők számát is. A törvények pontosan rendelkeznek arról, kiből lehet közjegyző. A feltételek szerint az adott személynek magyar állampolgársággal és tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkeznie, nem lehet büntetett előéletű. Állam- és jogtudományi egyetemi végzettségűnek kell lennie és egy sikeres jogi szakvizsgával rendelkeznie, valamint legalább 3 éves jogászi (bíró, ügyvéd, jogtanácsos, ügyész vagy közjegyző, esetleg közjegyző helyettesi) gyakorlatnak kell lennie a háta mögött.


 





Cikk elküldése e-mailben


Az alábbi elektronikus formanyomtatvány kitöltésével 'KÖZJEGYZO' című cikkünket elküldheti ismerőse vagy saját e-mail címére.
Amennyiben cikkünket saját e-mail címére kívánja elküldeni, úgy kérjük töltse ki a 'Saját nevem' és a 'Saját e-mail címem' mezőket.
Amennyiben ismerősének is el kívánja küldeni a cikket, úgy töltse ki a 'Címzett neve' és a 'Címzett e-mail címe' rovatokat.

Saját nevem

Saját e-mail címem



Címzett neve

Címzett e-mail címe:



Üzenet:

Közjegyzo keresés
Közjegyzo keresés

Leggyakoribb Közjegyzo keresések
Legújabb Közjegyzok a Portálon
Dr. Parti ...
Közjegyzo -
12.kerulet
Dr. Stánic ...
Közjegyzo -
Gy?r
Dr. Szöll? ...
Közjegyzo -
Gy?r
Dr. Kormán ...
Közjegyzo -
Miskolc
Dr. Polats ...
Közjegyzo -
Miskolc

Közjegyzo cikkek